Koch Csaba tulajdonos, ügyvezető
A bor készítésének sok jó útja van! Minden út jó, aminek a vége egy egészséges, hibátlan, tiszta ízű bor, és minden bor jó, amely valamely fogyasztó örömére szolgál” – vallja Koch Csaba borász. A dél-alföldi Koch Borászat a Hajós-Bajai borvidékhez tartozik, ezen belül is a magas mész-, humusz- és tápanyagtartalommal büszkélkedő Borota határában találjuk, ahol a régiek legendás bácskai zsíros feketeföldként emlegették a talajt, ráadásul ezen a gazdag, jó vízgazdálkodású területen a legmagasabb Magyarországon a napsütéses órák száma. Nem csoda, hogy ezt a terroirt kifejezetten kedveli a szőlő, az itt készült borokat gazdag íz- és illatanyagok, magasabb, de szép savak jellemzik. Itt szökkent szárba a Koch család története, amely mára teljesen összefonódott a szőlőműveléssel, borászkodással.
„A török hódoltság után ezen a vidéken nem maradt lakosság, ezért svábokat telepítettek be, így került ide az 1740-es években Koch József nevű ősöm” – elevenítette fel a cégvezető. A család már hosszú nemzedékek óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borászkodással, és bár a viharos történelem őket sem kímélte – a második világháború után mindenüket elvesztették, málenkij robotra hurcolták férfitagjait – végül mindig feltalálták magukat. Amikor kommunista diktatúra idejében 0,3 hektárban maximalizálták a családi gazdaságok méretét, három generáció adta össze az aprócska földterületét, és jó császártöltési szokás szerint minden négyzetméternyi területre szőlőt ültettek, így viszonylag intenzív gazdálkodással tudtak jelentős mennyiségű bort termelni.
„Gyerekkoromban nagy öröm volt a szőlőbe járni. Családi kötelékben zajlott a szüret, a metszés és kapálás” – emlékezett vissza Koch Csaba, akinek 1991-ben a nagyapja százezer forintot adott ajándékba, viszont a pénzt nem adta oda neki, mondván, azt úgyis elkölti, ehelyett vásárolt unokájának egy kis szőlőbirtokot.
„Az volt a megállapodásunk, hogy jön velem, segít mindenben, amíg én is benne vagyok a munkában. Nem volt ez egy hatalmas terület, de arra jó volt, hogy mindent megtanuljak. Az első évben lett 2700 liter borom, és el is kapott a gépszíj” – mondta a cégvezető. A nagyapa mentalitása sokáig elkísérte a cégvezetőt, aki nem élte fel a bevételt, hanem folyamatosan visszaforgatta szőlőföldekbe. Megengedhetett volna magának egy új autót, de még sokáig megtartotta régi, rossz Zsiguliját, inkább abból a pénzből is folyamatosan vásárolt, így tudott magas hozamnövekedést elérni.
„A kilencvenes évek elején sok gazda hagyta ott kis szőlőültetvényét, amikor megszűnt a hatalmas orosz piac, és emiatt többek között a szőlő-borágazat is összeomlott. Főleg Kunfehértó környékén volt rengeteg ilyen elhagyott, gazosodó törpebirtok, ezeket felvásároltam és rendbe hoztam. Egész nap ültem a traktoron, próbáltam a lehető leginkább költséghatékony lenni” – mesélte a borász, aki pár éve a Villányi-hegység déli lejtőjén is megvásárolt egy tíz hektáros birtokot, itt kapott helyet a VinArt Pincészet, és erről a kiváló, napsütötte, magas víztartó képességű ültetvényről – ahol a 25-ös mustfokkal szüretelt szőlő sem ritkaság –, származnak a Koch Borászat komoly vörösborai.
„Villányban sikerült egy egységes, összefüggő birtokot megvenni, ahol egyben van a termesztés és a termelés, és a jövőben könnyebb lehet a robotizáció is” – mutatott rá Koch Csaba, aki ma már összesen több mint 130 hektárnyi termőterületen gazdálkodik. De a borász nem érte be azzal, hogy tovább viszi a családi örökségként kapott tudást, tovább is fejlesztette a szőlőművelést. A Koch Borászatnál saját művelési módjának lényege, hogy nagyobb lombozattal, természetes módon hagyja növekedni a szőlőt, így annak sokkal nagyobb, szellősebb lesz a lombozata, és jelentős mértékben nő a fotoszintetizáló képessége. Ennek köszönhetően jobb lesz a bor minősége, és csökken a kézi munkaerő költsége, ami hatalmas előny, ugyanis a Koch Borászatba sem egyszerű kétkezi munkást találni, és a hazai borágazathoz hasonlóan ők is a bőrükön érzik a munkaerőköltség emelkedését.
Voltak ugyan nehéz pillanatok a cég életében, 2001 és 2005 között háromszor fordult elő, hogy a fagykár teljesen tönkretette az ültetvényeket, lehetett elölről kezdeni a telepítést. A kétezres években az is megnehezítette a borászat életét, hogy a borpiac túlságosan Budapest-központú volt, értelmezhető palackos értékesítést szinte kizárólag a fővárosban lehetett elérni. Mára a Koch-borok ott vannak a nagyobb üzletláncok kínálatában, és a tulajdonos azt mondja, még a legnehezebb pillanatokban sem fordult meg a fejében, hogy feladja.
A Koch-birtokon tavaly harmincezer mázsa szőlőt dolgoztak fel, ennek egyharmadát must formájában értékesítették, egyharmada lédig, a harmadik harmad pedig palackokba került. „Ezzel a mennyiséggel elégedett vagyok. Lenne még hova fejlődni, de nem hajszoljuk mindenáron a növekedést. Ahhoz, hogy új szintre lépjünk, nagyon nagyot kellene nyújtózni” – vélte Koch Csaba, aki a következő öt év céljának inkább a termékek presztízsének az erősítését tekinti. „Azt kell elérnünk, hogy a vásárlók magasabb áron is megvegyék a borainkat, hosszú távon bízzanak a termékben, legyünk a szemükben hitelesek. Ez egy nehéz szakma, elég csak egyetlen egyszer elrontani valamit, és akkor véged van” – hangsúlyozta a cégvezető, akinek az életében számos alkalommal játszott szerepet a szerencse – egy afrikai vadászaton például csak az arcát védő puskacsőnek köszönhette, hogy nem ölte meg egy kilencvenöt kilós hím leopárd – mégis azt vallja, hogy a sikerhez a kemény munka vezet.