Hét év. Hamarosan nyolc étterem. És már újabb kettő megnyitását tervezi a magyar padthai wokbar csapata. Lassan terítékre kerül a külföldi terjeszkedés, és a tőzsdére lépés potenciális lehetőségét is megvizsgálják.
Az emberek többsége azt gondolja, hogy egy menő külföldi franchise-étteremlánc vetette meg a lábát Budapesten, amikor a hét padthai wokbar étterem valamelyikébe betér. Valójában azonban egy ízig-vérig „magyar történetről” van szó, amely négy magánszemély 2010 táján megfogalmazódott ötletéből nőtt ki. Ráadásul szó sincs franchise-hálózatról: a padthai saját bérleményekkel dolgozik, saját központi előkészítő konyhával, s persze különleges megközelítéssel. De ne szaladjunk ennyire előre.
Kezdjük inkább az ötlet megszületésével. Az első gondolat Horváth Ágnestől származik, aki építészként dolgozott, és az élet – egy jó ismerőse révén – Thaiföldre is elsodorta egy időre. Itt szállodákat tervezett, a távol-keleti élet, az utánozhatatlan miliő pedig magával ragadta. Hosszú időt töltött Ázsiában, sokszor visszatért. Akkoriban egyre több tehetős honfitársunk szeretett bele Thaiföldbe, valamint a környező országokba.
Ágnes az egyik thai útjáról hazatérve kezdett el azon gondolkozni, hogy el kellene hozni Magyarországra a nálunk az átlagemberek által jobbára csak a filmekből ismert „ázsiai streetfood életérzést”. Persze természetesen mind ízvilágban, mind küllemben az egészet – egy csipetnyit – az itteni ízlésre szabva. A kezdeti elképzelésekbe beavatta a család egyik jó ismerősét, a Közgázon akkor még csak végzős Kanóczky Mátét.
Máté annyira fellelkesedett az ötletcsírán, hogy Ágnes is továbbgondolta a dolgot, és már a kezdetekkor bevont két másik tulajdonostársat. Simon Gergely nagy vendéglátási és szállodaipari tapasztalattal bírt, a negyedik csapattag pedig az építőipari szakmai körből érkezett Lovas Gusztáv volt, aki egyébként a Decor Floor nevű burkolólap-kereskedést viszi.
A vállalkozói tapasztalat tehát összességében megvolt, de akkoriban mindenkinek volt még főállása, és kifejezetten vendéglátóipari gyakorlattal csak egyvalaki rendelkezett, így az első étterem végül több mint egy év előkészítő munka után, 2012 nyarán nyitott meg az Október 6. utcában.
Akkoriban ez az utca még közel sem az a hely volt, amilyennek ma ismerjük. Csak egy forgalmas út volt, a szép díszburkolatot akkor rakták le, a forgalmat csökkentették, és ahogyan az alapítók emlékeznek, kezdetben csupán egy kétes hírű étkezde üzemelt a környéken, valamint pár bolt. A mai nyüzsgő utcakép, menő éttermekkel csak az utóbbi években alakult ki. A padthai csapatának az első étterme pedig éppen az első fecskék egyike volt a környéken. Természetesen Ágnes tervezte építészi vénájával a belső kialakítást, Gergely pedig a thai recepteket illesztette a hazai ízléshez. Minden készen állt tehát az induláshoz.
Az már a kezdetektől fontos volt, hogy nem egy éttermet szerettek volna. „Nem vagyok az a klasszikus vendéglátós típus, aki mindig a törzsvendégeivel cseveg, a pincéreket irányítja, a nap végén pedig a kasszában a pénzt számolja le” – vallja Horváth Ágnes. Ő sokkal inkább professzionális üzletként tekint a dologra, ahogyan Kanóczky Máté is, aki a közgazdasági szakdolgozatát már az újonnan nyíló első vendéglő kapcsán írta.
A berendezést, a folyamatokat, a dizájnt, a koncepciót és az üzleti modellt éppen ezért úgy alakították ki, hogy terveztek a többi egység megnyitásával. Arra persze maguk sem gondoltak, hogy ilyen gyorsan, ennyire látványosan beigazolódnak a várakozásaik. A belváros felfutásának másik jó helyén, a Gozsdu-udvarban is ott voltak-vannak. Mert, mint Ágnes mondja, aki ismeri a várost, az hamar ráérez arra, hogy melyek azok a helyek, amelyek jól mennek, mehetnek. Ugyanakkor arra is ráéreztek, hogy hol van az igazi piaci rés. Az ázsiai konyhából például nálunk csak a nagyon igénytelen és a méregdrága van jobbára jelen. Az a fajta minőségi középkategória, amelyet a padthai képvisel, még ma sem nagyon gyakori.
Lényeges eleme az üzleti koncepciónak, hogy itt mindig a vendég az, aki kiválasztja az alapételt és az ahhoz való feltétet, így tehát a diákok, az óvatosabb duhajok is tudnak egy jót és egészségeset ebédelni vagy vacsorázni. Méghozzá olyat, ami nem csupán a saját rendszerükben előkészített és ellenőrzött alapanyagokból, hanem teljesen frissen, a vevő szeme láttára készül. Gyorsan, egészségesen, mégis jó minőségben, remek dizájnnal megáldott helyen, mindemellett pedig megfizethető kategóriában és kiváló helyszíneken. Kell ennél több a sikerhez? Aligha.
Ez a remek üzleti recept a következő évek látványos növekedése során sem változott lényegesen. A második, a már említett Gozsdu-udvarban, 2013-ban nyílt étteremnél csak annyiban finomítottak, hogy Wok2Go néven új almárkát vezettek be, s igényes, elvitelre, de helyben fogyasztásra is alkalmas dobozban kínálják az ételeket a klasszikus, mosogatóhelyet igénylő evőeszközös étkeztetés helyett.
A harmadik egységük nyitása előtt már megvolt a saját alapanyag-előkészítő központi konyhájuk is. Mert bár sok helyütt szlogen, de a padthainál komolyan is gondolják, hogy nem engednek a minőségből. Többek közt ezért sem alakult még franchise-lánccá a terebélyesedő hálózat. Egy szoros franchise-rendszer később szóba jöhet, de ennek kiépítéséhez még nem érzik magukat eléggé tőkeerősnek, mert évről évre saját erőből, a visszaforgatott nyereségből, lépésről lépésre bővültek.
Igaz, hogy az Egyetem téri és a Kolosy térnél lévő vendéglőjük után már igazi szintet léptek 2016-ban, amikor a Mammutban is nyitottak éttermet. Pedig, mint Máté meséli, ez nem tervezett lépés volt. Egyszerűen csak belebotlottak a hírbe, hogy a Mammutban működő McDonald’s bezár, és ők lepődtek meg a legjobban, hogy még senki sem állt sorba.
Persze egy központban magasabbak a bérleti díjak, az alapterület is legalább a duplája volt a megszokottnak. Ám a tulajdonosok között nagy volt az egyetértés: bele akarnak vágni. Nem bánták meg, amit az is mutat, hogy 2018-ban már a hatodik és a hetedik éttermük nyílt meg a Nyugati téren, az ikonikus óra mellett, valamint az Árkád bevásárlóközpontban.
Mi több, immár a nyolcadik, győri éttermük kialakítása is a befejezéséhez közelít, valamint megvan egy újabb budai helyszín és egy a Corvin sétányon nyíló hely terve és szerződései is. Ráadásul már 230 fő dolgozik náluk.
Úgy tűnhet, hogy merészek, ami a növekedés ütemét illeti, de valójában a tulajdonos-vezetők inkább óvatosak. A jövedelmező házhoz szállítási üzletbe például eddig azért nem fogtak bele, mert nem találtak megfelelő szolgáltatást ehhez, saját futárszolgálat kialakításába pedig nem akartak belefogni. Most viszont a frissen érkezett Wolt nevű ételfutár startuppal szerződtek, mert végre – remélik – egy nívós partnerre találtak, nem olyanra, akinek a szerződött futárja esetleg az udvariasságot mellőzve egy zacskóban odahajítja a megrendelő kapuja, ajtaja elé a minőségi ételeiket. Ágnes ugyanis láthatóan az ilyen kiszolgálásnak még a gondolatától is irtózik. Itt egyenruhásak a futárok, ellenőrzött, értékelt, folyamatosan monitorozott minőség és emberek várhatók, így az idén végre elindul a házhoz szállítási szolgáltatás.
De nemcsak az üzletben, hanem a társadalmi életben, a rászorulók támogatásában is aktívak a vállalkozók: rendszeresen részt vesznek az ételosztásban a Klauzál téren, a Menedék Egyesület támogatásával. De hangsúlyozottan nem arról van szó, hogy a saját termékeiket reklámoznák vagy osztanák, hanem hagyományos ételeket készítenek a rászorulóknak.
A jövőbeli tervek az eddigi eredményeknél is biztatóbbak. Első körben más hazai nagyvárosban, valamint a régió további nagyvárosaiban néznek helyeket lehetőségeket keresve. Viszont egy-két éves tapasztalatot szeretnének gyűjteni, hiszen Budapesten megvan a saját központi konyha, illetve üzem, ám másutt ennek a logisztikáját ki kell még találni úgy, hogy mind a minőséget, mind az árakat tartani tudják. Egy ilyen felpörgetett növekedéshez pedig néhány esztendőn belül további forrásra is szükség lehet: pénzpiaci megjelenés, tőzsdei bevezetés is van az opciók között. A következő egy-két év feladata, hogy a középcég tőzsdeképes vállalattá váljon.