Történetünk 1989-ben, a rendszerváltás idején kezdődött. Palásti Károly, aki ma a GalvanPlastik ügyvezető igazgatója, akkoriban indította első családi vállalkozását. A cég hosszú ideig kereskedelemmel foglalkozott, majd tizenöt évvel ezelőtt a tulajdonukban lévő székesfehérvári telephelyen működő galvánüzem tönkrement. A felszámolás során kiderült, hogy az 1500 négyzetméteres csarnokban lévő veszélyes hulladékok kockázatait ők, a telephely tulajdonosai viselik, rájuk hárul a felelős őrzés kötelme. A vegyszerek megsemmisítése akkori áron százmillió forintba került volna, és sem azokat, sem az üzemet nem lehetett eladni.

Palásti Károly ekkor felvette a kapcsolatot a beszállítókkal, elkezdett ismerkedni a technológiával, és meglátta a lehetőséget a műanyag-galvanizálási üzletágban. Kohómérnökként végzett, ott tanult vegyészetet is, így a terület nem volt teljesen ismeretlen a számára. A technológia meglehetősen ritka, még Nyugat-Európában is, a felvevőpiac viszont nagy. Többek között az autóiparban, a szanitergyártásban, az elektronikában széles körben használnak galvanizált (fémes csillogású) műanyagokat. (A gyártás során a műanyagra többlépcsős eljárásban, elektromos áram segítségével vékony fémréteg kerül.) Megtakarításaikból finanszírozva belevágtak a galvanizálásba. Az első nagy üzletet egyből egy multi, a Samsung hozta – egy több millió darabos megrendeléssel.

E tevékenység speciális szaktudást igényel. Hosszú hónapokba, évekbe telik, míg valaki megtanulja, megtapasztalja a pontos technológiai folyamatot. Egy galvánüzem értékét a tapasztalat adja. „Minden galvánüzemnek saját lelke van. Több mint száz paramétertől függ a termékminőség; ebből húsz-harmincat lehet kontroll alatt tartani, a többi a gyártást felügyelő szakember tapasztalatán, szaktudásán múlik” – magyarázza Palásti Károly. „Napokat, heteket töltöttem egyfolytában, hosszú éjszakákat virrasztottam át az üzemben én is, míg megtanultam a szakmát” – teszi hozzá

A fröccsöntés minőség-ellenőrzésének a kézben tartása helyzeti előnyt adott a GalvanPlastiknak a piacon. Így mérsékelni tudták a selejt mennyiségét, valamint kontroll alatt tartották a termékek esztétikai minőségét. Az ágazatra jellemző, hogy a selejt egy bizonyos százalékát kifizeti a vevő. A gyártónak így elemi érdeke, hogy ez alá csökkentse a silány produktum arányát, hiszen így addicionális nyeresége keletkezik. A minőségbiztosításnak kulcsfontosságú szerepe van az ágazatban, az autóipari követelmények nagyon szigorúak. Például egy autórádióba beépítendő körgyűrűn, amelynek a felülete alig néhány négyzetdeciméter, nem lehet több három pöttynél. De ezek sem lehetnek 0,2 milliméternél nagyobb átmérőjűek, és nem szabad közel lenniük egymáshoz. Így nagyon nagy felelősség hárul azokra a dolgozókra, akik a végterméket ellenőrzik.

A cég életében már a Samsung-üzletet követően, 2003-tól kezdődött el az új piacok felkutatása. Számtalan kiállításon és vásáron jelentek meg. A megrendelések gyorsan jöttek; kiderült, hogy nagyon nagy kereslet van ilyen kapacitások iránt. „Szinte elbújtunk a vevők elől, annyira foglaltak voltak a gépeink” – mondja Palásti Károly. Ha az egyetlen gyártósoruk foglalt volt, nem tudtak új megrendeléseket felvenni. Így adódott az üzem bővítésének a lehetősége.

A társaság értékesítéseinek jó részét az autóipar adja. Szinte alig van olyan nagy gépkocsigyár, amelynek ne szállítanának. A GalvanPlastiknál például pontosan tudják, hogy évente hány Rolls-Royce-t adnak el, mert a luxusautók bajuszkapcsolóit ők készítik. A kapacitásokkal való gazdálkodás a szektor beszállítóinál nem könnyű. Egy gyártósort eleve csak nyolcvanszázalékos kapacitáson lehet üzemeltetni, mert bármikor előfordulhat, hogy az autógyár többletrendelést ad le, s ezt a beszállítónak szoros határidővel kell teljesítenie – az ellátási láncnak folyamatosnak kell lennie. A vállalat döntően multinacionális cégeknek szállít be, éves szinten körülbelül húszmillió terméket gyártanak.

A GalvanPlastik családi tulajdonban áll, több társaságon keresztül birtokolják a vállalkozást. A cégre több felvásárlási ajánlat érkezett, 2016–17-ben például négy nagy európai vállalat is meg akarta venni – köztük az egyik legnagyobb német befektetési alap. A tulajdonosok azonban úgy döntöttek, hogy ők szeretnék kihasználni a vállalkozásban lévő lehetőségeket. A cégnél dolgozók átlagéletkora alacsony (130 fős létszámmal dolgoznak), így a szakember-utánpótlás a jövőre nézve biztosított. És bár azt gondolhatnánk, hogy mivel abszolút férfi - as területen mozog a társaság, csak az urak közül kerülnek ki szakemberek, mégis kifejezetten nagy a hölgy kollégák aránya náluk: több mint ötven százalék. Erre nagyon büszke a tulajdonos, akinek egyébként a lánya és a fi a is a vállalatnál dolgozik. Ezért sem gondolkozik a GalvanPlastik eladásában, hiszen az utánpótlás e tekintetben is biztosított.